Jaxx on Fantasy "Jazz"

Jaxx on Fantasy 2010. október 6-án született, ír import kan. Kölyökként került hozzánk, majd első pár hazai versenye után kiküldtük a világ elitjének számító szülőhazájába, hogy ott próbálhasson szerencsét. Eredményei minden racionális várakozást felülmúltak. Írországi és észak-írországi eredményei alapján minden idők legsikeresebb magyar tulajdonú agara vált belőle.

Néhány felhozó verseny után hamar az elitbe került. Sok más szupersztár legyőzése után összemérhette erejét az írek nemzeti rekorderével, a legmagasabban jegyzett pályán (Shelbourne Park) pályacsúcstartó PARADISE MADISON-nal, és az éppen aktuális Ír Derby Győztes SKYWALKER PUMA-val is. Szinte hihetetlen volt, de mindkettőt sikerült legyőznie.

Kevesebb, mint fél év alatt 14 győzelmet szerzett, amire elég kevés példa lehet az írországi agárversenyzésben (ha van rá egyáltalán). Pályafutására a koronát az Észak-ír Derby megnyerése tette fel, amit nem csak hogy megnyert, hanem veretlenül jutott döntőbe, ahol aztán pályacsúccsal tudott nyerni. E pályacsúcs 5 éve áll fenn, azóta megközelíteni sem tudták…

Sajnos pályafutása versenysérüléssel ért véget.

Azóta a tenyésztésben alkot maradandót. Az agárversenyzés/agártenyésztés történetében először nyúlt ír tenyésztő magyar tulajdonú fedezőkanhoz.

Hazánkon túl, sok más országban élnek és versenyeznek eredményesen kölykei. Pl.: Írország, Anglia, USA, Németország, Svájc, Olaszország, Ausztria, Ukrajna, Románia, Szlovákia, Egyesült Arab Emirátus, Hollandia.

Utódjai között van pályacsúcstartó, több Európa bajnok, év agara, derby győztes is.